SAMSE Nagytótfalu Autós nap 2016. II.

SAMSE Autós Nap : Nagytótfalu-Kisharsány 2016 II.
Október harmadik hétvégéjén rendezték meg a SAMSE bajnokság utolsó fordulóját Nagytótfalu és Kisharsány között. Csapatunk a Mecsek ralis szereplés után újfent az utánpótlás fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, így a fiatalabb versenyzőink kerültek a miniralin előtérbe. A pálya ugyanaz volt, mint a tavasszal rendezett derbié, csak vissza irányban. Az időjárás határozottan megtrükközte a versenyzőket, hisz az első néhány gyorson egy száradófélben lévő, de így is nyálkás fehér aszfalton kellett helyt állni, míg az utolsón az eső újfent leesett a pályára. Dénes Szabolcs a zöld Ladával kategória és Lada kupa harmadik helyezést ért el, míg a többi versenyzőnk a látványos autózásra hajtott, hiszen ezen körülmények között íven autózni sokkal nehezebb is volt. Kovács Roland a sokszínű Ladával, Urbánovics István szintén az orosz márkával, Igaz Ricsi a sedan Swifttel a szokásos nézőbarát stílusában szórakoztatta a versenyre kilátogatókat, Korom Zsolti pedig visszatérőként ült autóba, és a régi szokásához híven autózott. A verseny nagyon látványosra sikerült, és azt a néhány perc esőt kivéve az időjárás is kedvező volt. Támogatóinknak és szurkolóinknak köszönjük az egész éves támogatást a SAMSE bajnokságban, 3 hét múlva, November első hétvégéjén folytatja csapatunk tevékenységét, hisz akkor rendezik a déli Sprintbajnokság szezonzáró versenyét, Magyarhertelenden.

 

EURO ONE Rallye Sprint az S-LINE 2005 Kupáért
50. Új HÁZ Centrum Léta-Ker Kft. Mecsek Rallye